Rébuszokról röviden

Valamennyi darabot a Mozart zeneszerkesztő programmal hoztam létre, egyebet nem használtam.

Rendelkezésemre állt még a szerkesztő programon belül a vágólap, amellyel úgynevezett halmozást hajtottam végre és az első ilyen műveletet követően próbáltam rálelni a használható motívumra, no meg az alapállásra, majd folytattam a tevékenységet. Így jöttek létre ezek a kicsiny zenei „micsodák”, melyeket rébuszoknak neveztem el.

Az előadásmóddal kapcsolatosan arra gondoltam, hogy talán maradhatna a midi-lejátszás, nem erőltetném az emberi előadói közreműködést. Ez alól kivételt képez a hatodik rébusz. Azt szeretném egy hangversenyen is meghallgatni.