Olyan szomorúak azok ott előtted.
Bókjaiból versek, sziget és mindössze egynéhány harapás jut.
Robbanásaid koppanások roppant mutatványaimban.
Megszelídülve pár kapcsolat útján mondod: csók, ami fontos.
Krisztus és az apostolok.
Pyrus jótét lélek (jó tett helyébe).
Hajának egy csíkját csavargatva, szemmel láthatóan (ami igen jótékony hatással volt rám:) nagy türelemmel várt. Aznapi mutatványom, azaz új szüleményem, versem végére érve, lopva néztem fel rá, a gyűrött fecnit félre tolva, félve a hatástól. Persze Pyrus az elvárás szerinti következő döntést hozta: igen, ez teljesen érthető, nagyon is szükséges és hiánypótló, egészen új alkotás, remek!
Ekkor (azt hiszem) érünk a hídhoz. A sziget, ahová vezetett, kör alakú volt, egészen kicsiny, mesterséges képződmény, közepén ücsörgő testes, meztelen nő szobrával. Ügyet se vetve rá, valami váratlan szívdobogástól késztetve, összeakaszkodunk. Csak most értettem meg, hogy Pyrus mit ígért nekem már jóval azelőtt, hogy bele kezdtünk volna ebbe a halovány értelmű, tétova diskurzusba.
A csók, ami az első volt, borzadállyal töltött el. Némi tétovázás után, hevesen kibontakoztam kígyózó mozdulataiból. Határozottan emlékszem, hogy igen riasztó volt számomra ez a pillanat. Túlzónak találtam az érzékek működését, nem különben elhamarkodottnak.
Lüszisztraté próbáiból visszatérve, gondoltam rá, jó lenne abbahagyni. Szívem nem egészen övé, így meg minek?
Gyakorlat teszi ..