In aeternum

van úgy 
az ember hogy
sehogy

míg tenger 
idő
dehidratál
szétesőben lévő 
létünk
kezed lábad 
csontjaid
megannyi rigolyánk
lejtőre hág

de vigyázz
mit
beszélsz 
ezek csupán 
baljós árnyaid 
az önkéntes 
dies irae holdjaink
udvarán