A kiválasztottak

Feltűnően sokan voltunk a focipályán. Az állomás téri játszótéren, a ketrecben szemlátomást nyüzsgött vagy 20-25 magamfajta kölyök. Nem tudtam mire vélni, de örültem. Nagy meccs lesz!

Pörgős volt a játék, jó napot fogtam ki. Középen helyezkedtem el és igyekeztem szabadulni a labdától, lehetőleg jó indításokkal. Hamar felismerték a többiek – többnyire idegen srácok -, hogy én vagyok az irányító. Suliban sose volt még ilyen. Rettegtem a bajnoki idénytől, az örök kispados szégyentől.

Meccs végén a pálya szélén ácsorgó felnőttek köré gyűltünk, addig észre sem vettem őket.

Hármunknak intettek: Te, meg te és te ott!

Van kedvetek komolyan futballozni?

Találkozunk kedden háromkor a Szpari pályán!

Pár hónap múltán, ahogyan elkezdődött az iskola, suliból kifelé menet a tornatanár belém botlik és megütközve kérdi:

Ákos, láttam leigazoltak a korosztályos városi csapatba!

Pont téged? Ezt egyszerűen nem értem!